Szalmapatak

Szalmapatak (Românești)
Közigazgatás
Ország	Románia
Történelmi régió	Erdély
Fejlesztési régió	Nyugat-romániai fejlesztési régió
Megye	Máramaros
Község	Nagybúny
Rang	falu
Községközpont	Nagybúny (Boiu Mare)
Irányítószám	437063
SIRUTA-kód	107476
Népesség
Népesség	65 fő (2021. dec. 1.)
Földrajzi adatok
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 47° 24′ 12″, k. h. 23° 38′ 43″47.403363, 23.64537647.403363°N 23.645376°EKoordináták: é. sz. 47° 24′ 12″, k. h. 23° 38′ 43″47.403363, 23.64537647.403363°N 23.645376°E
Sablon • Wikidata • Segítség

Szalmapatak (Românești), település Romániában, a Partiumban, Máramaros megyében.

Fekvése

A Lápos folyó jobb partja közelében, Nagyilondától északkeletre fekvő település.

Története

Szalmapatak nevét 1566-ban említette először oklevél Nagh Szalmapathak néven.

1567-ben Zalnicapathaka, 1615-ben Romanist, Romanfalva, 1639-ben Romanffalwa, 1733-ban Romanest, 1750-ben Ruminests, 1760–1762-ben Romenestyi, 1808-ban Románfalva, 1913-ban Szalmapatak néven írták.

Szalmapatak Kővár tartozéka volt, 1555-ben keletkezett, az 1555 évi összeírás szerint új lakosai még adót nem fizettek, vajdája a Kis-Bunon lakó Márian volt.

1567-ben II. János király Kővárt visszafoglalta I. Miksa császártól, és összes tartozékaival együtt beregszói Hagymási Kristóf Bereg vármegye főispánjának és nagyváradi várkapitánynak adományozta oda.

1570-ben Báthory Kristóf e birtokban, melyet Báthory György és Báthory Anna (1559 vagy 1569-ben) adományából kisbuni Márián Demeter vajda birt és telepített, őt megerősítette.

1639-ben Romanffalwa I. Rákóczi György birtoka bolt.

1650-ben Kővárhoz tartozó kincstári birtok volt, majd 1651től a Pap család birtokaként említették. E család tagjaié és leszármazottaié volt még az 1800-as évek végén is.

1910-ben 174 lakosából 3 magyar, 171 román volt. Ebből 166 görögkatolikus, 5 görögkeleti ortodox, 3 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Szolnok-Doboka vármegye Nagyilondsi járásához tartozott.

Nevezetességek

• Görögkatolikus kőtemploma - Szent Miklós tiszteletére 1833-ban lett felszentelve, harangjai 1880 és 1884-ből valók. Anyakönyvet 1823-tól vezetnek.

Jegyzetek

Források

• Kádár József: Szolnok-Dobokavármegye monographiája I–VII. Közrem. Tagányi Károly, Réthy László, Pokoly József. Deés [!Dés]: Szolnok-Dobokavármegye közönsége. 1900–1901.  
• Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. Adattári tallózásból összehozta Vistai András János. [Hely és év nélkül, csak a világhálón közzétéve.] 1–3. kötet.  

Hivatkozások