Sebes Árpád

Sebes Árpád
SzületettSebes Árpád Géza
1896. január 11.[1]
Budapest
Elhunyt1963. október 13. (67 évesen)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaErtl Margit
(h. 1921–?)
Rózsa Margit
(h. 1927–1938)
SzüleiSebes Lipót
Fürst Sarolta
Foglalkozása
SírhelyeFarkasréti temető (felszámolták)[2]
Sablon • Wikidata • Segítség

Sebes Árpád (Budapest, 1896. január 11. – Budapest, 1963. október 13.) író, költő, újságíró.

Élete

Sebes Lipót (1866–1931) tőzsdeügynök és Fürst Sarolta (1876–1924)[3] fia. Kereskedelmi iskolában érettségizett 1914-ben, majd magántisztviselőként dolgozott. Az első világháborúban katonaként szolgált, ahol a harcokban ellőtték egyik lábát. 1928 és 1936 között a Népszava külső munkatársa volt. Az Atlantisz pusztulása című regényét 1935-ben a Népszava közölte folytatásokban. 1945 után vidéki lapoknál dolgozott. 1947 és 1950 között Kiskunhalason a Hírek című hetilap felelős szerkesztője volt.

Első felesége Ertl Mária volt, akivel 1921. március 13-án Budapesten, a Ferencvárosban kötött házasságot.[4] Második házastársa Rózsa Margit (1900–1964) volt, akit 1927. október 22-én vett nőül, majd 1938-ban elvált tőle.[5]

Temetése Budapesten, a Farkasréti temetőben volt.

Művei

  • Stix partján (versek, Budapest, 1925)
  • Asszonyért és kenyérért (versek, Budapest, 1928)
  • Doktor Gulliver a Sarkvidéken (szatirikus regény, Budapest, 1930)
  • Menekülő lelkiismeret (regény, Budapest, 1946)

Jegyzetek

  1. a b Sebes Árpád, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/13681.htm
  2. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/fuggelek.html
  3. Sebes Lipótné halotti bejegyzése a Budapest VIII. kerületi polgári halotti akv. 1815/1924. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 28.)
  4. Házasságkötési bejegyzése a Budapest IX. kerületi polgári házassági akv. 199/1921. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 28.)
  5. Házasságkötési bejegyzése a Budapest V. kerületi polgári házassági akv. 631/1927. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2020. október 28.)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon III: Kiegészítő kötet (A–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1981. ISBN 963-05-2500-3  
  • Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1963-1965.
Nemzetközi katalógusok
  • Irodalom Irodalomportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap