Peterdi Andor

Peterdi Andor
Élete
Született1881. május 28.
Sopornya
Elhunyt1958. március 27. (76 évesen)
Budapest
SírhelyFiumei Úti Sírkert
HázastársaVárnai Zseni
Gyermekei
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)vers
A Wikimédia Commons tartalmaz Peterdi Andor témájú médiaállományokat.

Peterdi Andor, Pollák (Sopornya, 1881. május 28. – Budapest, 1958. március 27.) költő, műfordító, újságíró.

Életpályája

Pollák Kálmán mészáros és Hecht Anna fia. Szülei Vágszeredre költöztek ahol gyermekéveit töltötte és három elemi iskolai osztályt végzett. 1889-ben apja elvált nejétől és Budapestre ment lakni. 1890-ben a község költségén küldték apjához, hogy ő nevelje és taníttassa; itt újrakezdte a tanulást ismét három elemi osztályban, ahol a magyar nyelvet is elsajátította.

1893-ban anyja is felkerült Pestre és mivel neki is szolgálatba kellett mennie, fiát pékinasnak adta, ahol 1894–95-ben első feléig maradt, azután szabóinasnak állt be, azonban 1896-ban ezt a mesterséget is otthagyta és gyalog ment Bécsbe. Onnét visszaküldték államköltségen Budapestre és beállt egy rőföskereskedésbe. Apja azonban 1898-ban egy mészáros barátjához adta inasnak és ott maradt 1901-ig. Felszabadulása előtt megbetegedett és egy évig betegeskedett.

1902-ben a nyarat az Alföldön töltötte és szeptemberben beiratkozott a Vígszínház színésziskolájába, amelyet 1904-ben végezett el. Pollák családi nevét Peterdire változtatta. Balassa Jenő is tanította és egyben ő volt az, aki Peterdi első verseskötetét kiadta. 1905-ben újságíró lett, 1909-ben házasságot kötött Várnai Zseni költőnővel. A Népszavába és egyéb baloldali lapokba írt cikkeket. A Petőfi Társaságnak 1916-ban lett a tagja, de nem sokkal később ki is lépett belőle. Tagja volt a lengyel–magyar kapcsolatok ápolását célul tűző Magyar Mickiewicz Társaságnak is.[1] A két világháború közötti időszakban műkereskedőként dolgozott, írásait az erdélyi Zsidó Jövő közölte. 1942-től az ellenállási mozgalomban tevékenykedett, 1945 után pedig visszavonult betegsége miatt. Lefordította Émile Verhaeren verseit (Budapest, 1917).

Várnai Zseni, Peterdi Andor és Peterdi Mária sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-8.

Fontosabb művei

  • Szívem (Bp., 1904)
  • Új versek (Bp., 1906)
  • A föld énekel (Bp., 1919)
  • Őszi szélben vadmadár (Bp., 1936)
  • Üzenet (Válogatott versek 1905–1955, Bp., 1957)

Jegyzetek

  1. Gerencsér Tibor: A Magyar Mickiewicz Társaság második évtizede. A Magyar Mickiewicz Társaság tagjainak névsora. In: Acta Papensia XI (2011) 3-4. 195-199. o., library.hungaricana.hu.

Források

  • Magyar életrajzi lexikon
  • Peterdi Andor - A magyar irodalom története 1905-től 1919-ig
  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái X. (Ótócska–Popea). Budapest: Hornyánszky. 1905.  

További információk

  • Peterdi Andor versei
  • Karinthy Frigyes: Peterdi Andor versei Nyugat, 1909. 15. szám
Sablon:A Vígszínház színiiskolájának növendékei
  • m
  • v
  • sz
A Vígszínház színiiskolájának növendékei
Ács József  •  Almássy Lola (Lujza)  •  Barna Mariska (Csákyné Barna Manci)  •  Csomor Gyula  •  Czobor Ernő  •  Deák Kornél •  Dénes Marcell  •  Erdős Hugó  •  Erődi Jenő  •  Fátyol Klári  •  Gazdácska Lajos  •  Gidály Fáni  •  Gerlaki Hermin  •  Gyárfás Dezső  •  Hajnal György  •  Heves Béla  •  Hidy Irén  •  Juhász Imre  •  Kovács (Krupka) András  •  Komáromi Gizi  •  Krasznai Elek  •  Kürti Teréz  •  Makróczy Levente  •  Marthon Erzsi  •  ifj. Mátray Béla  •  Medgyaszay Vilma  •  Peterdi Andor  •  Róna Valér  •  Rónai Hermin  •  Sipos Zoltán  •  Somlay Artúr  •  Somló Margit  •  Somogyi Károly  •  Szűcs Irén  •  Takács Oszkár  •  Tarján Irma  •  Virágh Jenő
Nemzetközi katalógusok
  • irodalom Irodalomportál
  • zsidóság Zsidóságportál