Pölöskei Ferenc

Pölöskei Ferenc
A 2010-es ünnepi könyvhéten
A 2010-es ünnepi könyvhéten
Született1930. április 6.
Réde
Elhunyt2016. december 19. (86 évesen)
Állampolgárságamagyar[1]
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásatörténész,
egyetemi tanár,
akadémikus

  • MTMT
A Wikimédia Commons tartalmaz Pölöskei Ferenc témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Pölöskei Ferenc (Réde, 1930. április 6. – 2016. december 19.) magyar történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a 20. század agrár-, jog-, illetve politikatörténete. 1982 és 1990 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar dékánja.

Életpályája

1949-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar–történelem szakán, ahol 1953-ban szerzett tanári diplomát. Diplomájának megszerzése után az ELTE BTK Történeti Intézet Új- és legújabbkori magyar történelem tanszékén lett tanársegéd. 1958 és 1962 között adjunktus volt, majd 1962 és 1970 között egyetemi docensként dolgozott. 1970-ben vette át egyetemi tanári kinevezését. 1972-ben bízták meg a tanszék vezetésével. 1982-ben a Bölcsészettudományi Kar dékánjává választották, amely tisztséget 1990-ig töltötte be. 2001-ben emeritálták.

1960-ban védte meg a történettudományok kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Történettudományi Bizottságának, az Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságnak, valamint a Művelődéstörténeti Bizottságnak is lett tagja. 1987-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben annak rendes tagjává választották.

Kutatási területe a 20. század agrár-, jog-, illetve a politikatörténete.

Díjai, elismerései

Főbb publikációi

  • Földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmak Magyarországon: 1848–1948 (társszerk., Táncsics Kiadó, 1962)
  • A koalíció felbomlása és a Nemzeti Munkapárt megalakulása (1963)
  • Kormányzati politika és parlamenti ellenzék: 1910–1914 (Akadémiai Kiadó, 1970)
  • Agrárpolitika és agrárátalakulás Magyarországon a felszabadulás után (társszerk., 1975)
  • Horthy és hatalmi rendszere: 1919–1922 (Kossuth Könyvkiadó, 1977)
  • Hungary after two revolutions: 1919–1922 (1980)
  • Tisza István (Gondolat Könyvkiadó, 1985)
  • A dualista Magyarország államrendszere és továbbélése (1987)
  • A rejtélyes Tisza-gyilkosság (Helikon Kiadó, 1988, ISBN 963-207-977-9)
  • A köztársasági eszme és mozgalom története Magyarországon (1990)
  • Skandalum: Magyar közéleti botrányok 1843–1991 (1993, ISBN 963-7977-32-5)
  • Párhuzamos politikus-portrék a XX. századi Magyarországról (1994)
  • Az 1867-es kiegyezés alternatívái (Korona Kiadó, 1995)
  • 20. századi magyar történelem 1900–1994 (egyetemi tankönyv, szerk., Korona, 2001)
  • A magyar parlamentarizmus a századfordulón: politikusok és intézmények (História, 2001)
  • Magyar miniszterelnökök (Kossuth Kiadó, társszerző, 2002)
  • Deák Ferenc utolsó évei (Éghajlat Könyvkiadó, 2004, ISBN 978-963-865-3802)

Jegyzetek

  1. Francia Nemzeti Könyvtár: BnF catalogue général (francia nyelven). Francia Nemzeti Könyvtár. (Hozzáférés: 2017. március 25.)

Források

  • MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 891. old., ISSN 1787-288X
  • Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján
Sablon:Az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánjai
  • m
  • v
  • sz
Medveczky Frigyes (1900–01)  · Medveczky Frigyes (1901–02)  · Pauer Imre (1902–03)  · Ballagi Aladár (1903–04)  · Lóczy Lajos (1904–05)  · Pasteiner Gyula (1905–06)  · Hegedűs István (1906–07)  · Lánczy Gyula (1907–08)  · Asbóth Oszkár (1908–09)  · Szinnyei József (1909–10)  · Békefi Remig (1910–11)  · Beke Manó (1911–12)  · Fináczy Ernő (1912–13) Mágócsy-Dietz Sándor (1913–14)  · Alexander Bernát (1914–14)  · Petz Gedeon (1915–16)  · Kövesligethy Radó (1916–17)  · Goldziher Ignác (1917–18)  · Angyal Dávid (1918–19)  · Angyal Dávid (1919–20)  · Haraszti Gyula (1920–21)  · Siegescu Ferenc (1921–23)  · Siegescu József (1922–23)

 · Kuzsinszky Bálint (1923–24)  · Áldásy Antal (1924–25)  · Angol Arthur Battishill Yolland (1925–26)  · Domanovszky Sándor (1926–27)  · Méhelÿ Lajos (1927–28)  · Hekler Antal (1928–29)  · Mauritz Béla (1929–30)  · Papp Károly (1930–31)  · Heinlein István (1931–32)  · Németh Gyula (1932–33)  · Kornis Gyula (1933–34)  · Gombocz Zoltán (1934–35)  · Németh Gyula (1934–35)  · Melich János (1935–36)  · Rybár István (1936–37)  · Császár Elemér (1937–38)  · Eckhardt Sándor (1938–39)  · Szentpétery Imre (1939–40)  · Gerevich Tibor (1940–41)  · Zambra Alajos (1941–42)  · Szekfű Gyula (1942–43)  · Lukinich Imre (1943–44)  · Hajnal István (1944–47)  · Zsirai Miklós (1947–48)  · Tamás Lajos (1949–51)  · Bolgár Elek (1951–52)  · Bóka László (1952–53)

 · Bóka László (1953–55)  · Kardos Tibor (1955–56)  · I. Tóth Zoltán (1953–56)  · Kniezsa István (1953–56)  · Turóczi-Trostler József (1957–58)  · Kardos László (1958–59)  · Tálasi István (1959–63)  · Sinkovics István (1963–66)  · Elekes Lajos (1966–69)  · Székely György (1969–75)  · Szathmári István (1975–79)  · Diószegi István (1979–82)  · Pölöskei Ferenc (1982–90)  · Hunyady György (1990–92)  · Manherz Károly (1993–2000)  · Fodor Sándor (2000–01)  · Manherz Károly (2001–06)  · Dezső Tamás (2006–15)  · Borhy László (2015–17)  · Borsodi Csaba (2017–18)  · Sonkoly Gábor (2018–21)  · Bartus Dávid (2021–)
Nemzetközi katalógusok