Muhi András

Muhi András
SzületettMuhi András
1956. április 6. (68 éves)[1]
Budapest
Állampolgárságamagyar
HázastársaMuhi Klára
GyermekeiAndrás és Zsófi
Foglalkozásaproducer, rendező
IskoláiEötvös Loránd Tudományegyetem (–1980, jogtudomány)
Kitüntetései

  • IMDb
  • PORT.hu
A Wikimédia Commons tartalmaz Muhi András témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Muhi András (Budapest, 1956. április 6. –) Balázs Béla-díjas magyar filmproducer, filmrendező, az Inforg Stúdió alapító tagja. Széles körű produceri munkássága kiterjed a kis- és nagyjátékfilmek mellett az animációs és a dokumentumfilmekre is.

Élete

1980-ban diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.[2] A Csepel Acél- és Fémművek jogi tanácsadója 1980 és 1993 között, 2000-ben megalapította az Inforg Stúdiót, ahol producerként és vezetőként dolgozott. Az Inforg Stúdió első rövidfilmjei az Aranymadár és az [email protected] díjakat nyertek a 31. Magyar Filmszemlén, és a Stúdió az elmúlt 13 évben végig a magyar kortárs filmes szcéna hangadó résztvevője maradt.
Az alapítás óta a stúdió 20 játékfilmet, 100 rövidfilmet, 80 dokumentumfilmet és 10 animációs filmet készített és vett részt azok készítésében. Közülük sok film gyakori résztvevője és nyertese rangos nemzetközi filmfesztiváloknak (Cannes, Berlin, Varsó, Rotterdam, Karlovy Vary, Locarno, Sanghaj, Amszterdam, Toronto, Chicago stb.) minden műfajban. Fliegauf Bence „Csak a szél” című filmje például Ezüst Medve díjat nyert a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint a „Before Dawn ” című film az Európai Filmakadémián a legjobb rövidfilmért járó díjat nyerte el.

Muhi András 1956-ban született Budapesten. 1989-ben megalapította az Inforg Stúdiót Hartai Lászlóval és Muhi Klárával közösen, amelynek azóta is vezető producere.

Válogatott filmográfia

Producerként

Nagyjátékfilm

  • Átjáróház (2022)
  • A feleségem története (2021)
  • X – A rendszerből törölve (2018)
  • Testről és lélekről (2017)
  • Aglaja (2012)
  • Csak a szél (2011)
  • Womb - Méh (2010)
  • A sírásó (2010)
  • Tejút (2008)
  • Bahrtalo! Jó szerencsét! (2008)
  • A nyomozó (2008)
  • Pánik (2008)
  • A világ nagy és a megváltás a sarkon túl ólálkodik (2008)
  • A barátkozás lehetőségei (2007)
  • Herminamező (2006)
  • Fekete kefe (2005)
  • A fény ösvényei (2005)
  • Dealer (2004)
  • Rengeteg (2003)
  • Libiomfi (2003)

Kisjátékfilm

  • Van egy határ (2017)
  • YES (2013)
  • Álmodó (2011)
  • Milza (2011)
  • Végtelen percek (2011)
  • Kilenc vágás (2011)
  • Itt vagyok (2010)
  • Balansz (2009)
  • Átváltozás (2009)
  • 1Kávé (2009)
  • The Counterpart (2009)
  • Első szerelem (2008)
  • Farkasember (2008)
  • Kakukk (2008)
  • Türelem (2007)
  • [email protected] (2000)

Animációs film

  • Sírós család (2010)
  • Budapesti mese (2010)
  • Mátyás, Mátyás (2009)
  • Mozzzart (2008)
  • Egypercesek (2007)
  • Magányos cédrus (2004)

Dokumentumfilm

  • Aczél (2009)
  • Apacsavar (2009)
  • Ez az élet (2009)
  • Omori asszonyok (2009)
  • Csillogás (2008)
  • Falusi románc - meleg szerelem (2007)
  • Koreszmék és táborok (2007)
  • Szemünk fénye (2007)

Rendezőként

  • Koko (1998)
  • Nemzedékek (1998)
  • Közelképben az operatőr: Zsigmond Vilmos (1995)
  • Cassavetes(1995)
  • Négy, hat, nyolc (1989)

Díjai

Jegyzetek

  1. Freebase-adatdump. Google
  2. Interjú Muhi Andrással - Filmkultúra. [2010. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 4.)

Források

Nemzetközi katalógusok
  • Filmművészet Filmművészetportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap