John Jellicoe

John Rushworth Jellicoe
Született	1859. december 5. Southampton
Meghalt	1935. november 20. (75 évesen) London
Sírhely	Szent Pál-székesegyház
Állampolgársága	brit
Nemzetisége	angol
Fegyvernem	Brit Királyi Haditengerészet
Szolgálati ideje	1872-1919
Rendfokozata	Tengernagy
Egysége	Az angol nagyflotta (1917-ig)
Csatái	I. világháború
Kitüntetései	Bath-rend lovagja nagykereszttel Knight Grand Cross of the Royal Victorian Order Order of St. George, 3rd class
Házastársa	Florence Jellicoe (1902. július 1. – 1935. november 20.)[1]
Gyermekei	George Jellicoe, 2nd Earl Jellicoe Lady Gwendoline Jellicoe Agnes Jellicoe Lady Myrtle Jellicoe Lady Norah Jellicoe Lady Prudence Jellicoe
Szülei	Lucy Keele John Jellicoe
A Wikimédia Commons tartalmaz John Rushworth Jellicoe témájú médiaállományokat.

John Rushworth Jellicoe (Southampton, 1859. december 5. – London, 1935. november 20.) brit tengernagy, az úgynevezett brit „Nagy flotta” parancsnoka 1917-ig. A jütlandi csatában az angol főflotta parancsnoka.

Élete

Származása és korai pályafutása

John Jellicoe 1859. december 5-én született Southamptonban. Apja a kereskedelmi flotta tisztjeként látott el szolgálatot. John kadétként került a haditengerészethez. Kortársaihoz képest viszonylag kevés expedíciós vállalkozásban vett részt, ezek között azonban kivétel volt a kínai bokszerlázadás, amely során a Victoria hadihajó parancsnoka volt.

Az I. világháború

Már 1908-ban szóba került mint esetlegesen a Grand Fleet jövőbeli parancsnoka. 1914 augusztusa és 1916 májusa között be is töltötte ezt a posztot. Ő irányította a jütlandi (skagerraki) tengeri csatában a brit flottát is.

A Jütlandi csata

Bővebben: Jütlandi csata

Az angolok az oroszok segítségével megfejtették a németek rejtjelkulcsait, és így értesültek Reinhard Scheer német admirális támadó tervéről. Így viszont a német támadó erő indulásakor, a brit flotta már a tengeren várakozott. A két hajóhad előőrsei kb. 15 órakor találkoztak, de Beatty tengernagy vezette előőrs súlyos veszteségeket szenvedett a németek előőrsétől, és félő volt, hogy ha Jellicoe-nek nem sikerült volna odaérnie, az egész előőrs megsemmisült volna. Ekkor viszont odaért a Scheer admirális vezette fő német erő is, és heves harc vette kezdetét. A németek több támadást is indítottak, de a britek mindet visszaverték.

Az angolok megpróbáltak a part és a német hajóhad közé ékelődni, de ez nem sikerült. Ekkor már besötétedett: Scheer elvonult északra, a britek viszont továbbhaladtak délnek. Scheer ezután vakmerően megfordult, és még egyszer megtámadta a brit flottát, most viszont sikeresen, és áttörte a brit csatárláncot. Ezután a németek kilőtték torpedóikat, és megpróbálták a német partok közelében lefektetett aknákra csalni az angolokat, de ez nem sikerült. Az angolok nem követték őket, így a csata véget ért. A csatát egyik szempontból a németek nyerték meg, mert kevesebb hajót és embert veszítettek (az angolok három csatacirkálót, a németek csak egyet), másfelől viszont nem sikerült áttörni az angol blokádot, és nem sikerült a németeknek az angolokkal végső döntő csatát kezdeményezniük. A tengeri fölény az angoloké maradt.

A háború további szakaszában

1916–17-ben az admiralitás First Sea Lordja, de mivel hatástalanul próbálta meg elhárítani a német tengeralattjáró-veszélyt, és nem támogatta a Lloyd George által preferált konvojrendszert, a miniszterelnök menesztette.

A háború után

1918-ban főnemesi rangra emelték, 1920-tól 1924-ig Új-Zéland kormányzói tisztségét látta el.

Halála

1935. november 20-án halt meg, Londonban.

Emlékezete

• A londoni Trafalgar téren mellszobrot állítottak neki.

Jegyzetek

Források

• A SZTE egyetem I. világháborús oldala