II. Ottokár cseh király
| II. Ottokár | |
 | |
| Csehország királya | |
| Uralkodási ideje | |
| 1253 – 1278. augusztus 26. | |
| Koronázása | Prága 1261. december 25. |
| Elődje | I. Vencel |
| Utódja | II. Vencel |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Přemysl-ház |
| Született | 1232 ősze Městec Králové |
| Elhunyt | 1278. augusztus 26. (45 évesen) Morva-mező (Dörnkrut) |
| Nyughelye | Minoriták temploma, Znojmo[1] |
| Édesapja | I. Vencel |
| Édesanyja | Hohenstauf Kinga |
| Testvére(i) | |
| Házastársa | 1. Babenbergi Margit |
| Házastársa | 2. Kunigunda |
| Gyermekei |
|
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz II. Ottokár témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
II. Přemysl[2] Ottokár más néven Nagy Ottokár (csehül: Přemysl Otakar II.), (1232 ősze – 1278. augusztus 26.[3][a 1]) cseh király 1253-tól haláláig; országát rövid időre a Német-római Birodalom legerősebb államává fejlesztette.[4]
Élete
I. Vencel cseh király másodszülött fia. Morva őrgrófként igényt tartott a férfiágon kihalt Babenberg-ház örökségére, mivel II. Frigyes osztrák herceg elesett a IV. Béla magyar király elleni harcokban.[5] 1251-ben megszállta Alsó-Ausztriát hadseregével, és Bécset is sikerült elfoglalnia. 1251 novemberében Ausztria hercegévé választották.[4]
1253-ban II. Ottokár néven cseh király lett, miután apja meghalt. Stájerországot is meg akarta szerezni, de IV. Béla megegyezett vele, hogy az a tartomány az övé lesz. A megállapodás azonban nem maradt tartós, mert a stájer rendek Ottokár buzdítására fellázadtak a magyar király ellen, és a cseh király fennhatóságát ismerték el. Ottokár hosszú háborúk során 1260-ban kiűzte az István királyfi (a későbbi V. István) által vezetett magyar seregeket Stájerországból. Ezután megszerezte Krajna tartományt is (a mai Szlovénia területének nagy része).[6] Ekkor került a birtokába a felsőlendvai vár is.
Ottokár a hódításai után már békére törekedett a magyarokkal. Mivel felesége meddő volt, a pápa engedélyével elvált tőle, és a magyarokkal kötött béke jegyében 1261-ben feleségül vette IV. Béla unokájának, Kunigundának a kezét.[7]
Csehország ebben az időben nagyot fejlődött. Lakossága – telepítések révén is – gyorsan nőtt, városai gazdagodtak, ezüstbányái Európában a legnagyobbak voltak. Ottokár ennek révén úgy érezte, elérhetővé vált számára a német-római császári trón, ami ekkor üresen állt. A céljaival függött össze, hogy 1254-1255-ben a német lovagrenddel szövetségben keresztes háborúkat intézett a pogány poroszok és litvánok ellen.[7] Poroszország legfontosabb városa, Königsberg (a mai Kalinyingrád) az ő tiszteletére kapta a nevét.[7][6] 1266–1267-ben a litvánok ellen vezetett keresztes hadjáratot.[4]
Ottokár tovább folytatta ausztriai hadjáratait is: 1269-ben elfoglalta Karintiát, a Karni-Alpok vidékét és Isztriát.[4] Ezekért a területekért ismét háborúznia kellett a magyarokkal. V. István, majd később IV. (Kun) László ellen folytatott sikeres hadjáratot, egy ízben nagy pusztításokat végzett a Dunántúlon.
II. Ottokár birtokai ekkor Sziléziától az Adriai-tengerig terjedtek, és ő volt a Német-római Birodalom legerősebb uralkodója. Éppen ezért azonban a német választók féltek a hatalmától, ezért a jelentéktelennek tartott Habsburg Rudolf svájci grófot választották meg, egyelőre királynak. I. Rudolf német király meg akarta szerezni az osztrák tartományokat. Ottokár természetesen nem fogadta el ezt a követelést, de 1274-ben a regensburgi birodalmi gyűlésen megfosztották Ausztriára, Stájerországra és Karintiára vonatkozó jogaitól,[4] majd 1276 júniusában kiközösítették a Birodalomból.[4] Rudolf végül betört Ausztriába, és az 1276. novemberi bécsi békekötéssel kényszerítette, hogy Ottokár Cseh- és Morvaország kivételével valamennyi birtokáról lemondjon.[4]
Két évvel később Ottokár megpróbálta visszaszerezni birtokait, és csapataival Bécs ellen indult.[4] Rudolf a magyarokkal szövetkezett, akik a cseh uralkodóban látták a veszélyesebb ellenfelet.[7] 1278-ban a Morva-mezőn zajlott le a dürnkruti csata,[7] amelyben a magyarok lovassága és taktikája döntötte el a győzelmet Rudolf javára,[7] a csatában Ottokár is halálát lelte:[4][7] Ottokár látva, hogy a csata elveszett, egy kis csapattal megpróbált elmenekülni, de az osztrákok gyűrűjéből nem tudott kitörni.[8] Lova felbukott és a kétségbeejtő helyzetben a megadást választotta.[8] Nevét hangosan kiáltva jelezte, hogy nem folytatja tovább a harcot.[8] Támadóit azonban a bosszúvágy vezérelte. Miután felismerték, még kegyetlenebbül támadták, szúrták és vágták.[8] Végül 17 sebből vérezve feküdt a földön.[8] Legyőzői még ekkor sem ismertek kegyelmet, hanem lovagiatlan módon a ruháitól is megfosztották.[8]
A Habsburgok pedig azonnal megszerezték a hódított területeit, fia, Vencel csak a cseh koronát tudta megtartani.
Családfa
| I. Ottokár * 1158 † 1230. XII. 15. | Árpád-házi Konstancia * 1180. II. 17. † 1240. XII. 4. | Fülöp német király * 1177. VIII.-a † 1208. VI. 21. | Irena Angelovna * 1181 † 1208. VIII. 27. | ||||||||||
| I. Vencel * 1205 k. † 1253. IX. 23. | Hohenstauf Kunhuta * 1200 k. † 1248. IX. 13. | ||||||||||||
| 1 Babenbergi Margit * 1204 † 1266. X. 29. OO 1253 | 2 Kunigunda * 1245. VI. 12. † 1285. IX. 4. OO 1261 | II. Ottokár * 1232 ősze † 1278. VIII. 26. | 3 szeretők | ||||||
| 2 | 2 | 2 | 3 | 3 | |||||
| Kunhuta * 1265. I.-a † 1321. XI. 27. | Ágnes (2) * 1269. IX. 5. † 1296. V. 17. | II. Vencel * 1271. IX. 27. † 1305. VI. 21. | Miklós * 1255 k. † 1318. VII. 25. | Ágnes (1) † 1260 | |||||
| 3 | 3 | 3 | |||||||
| Erzsébet † 1260 | leány | János † 1296. VIII. 26. | |||||||
Megjegyzések
- ↑ Halálát a Notæ Altahenses rögzíti: "Otakarus rex Boemie" [meghalt csatában] "1278 VII Kal Sep" (Notæ Altahenses 1278, MGH SS XVII, p. 422.) [FMG]
Jegyzetek
- ↑ Bohemia. Otakar Přemysl II 1253-1278 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2010. december 15.)
- ↑ Mint személynév, nem pedig a dinasztia neve.
- ↑ The Premyslids (angol nyelven). Genealogy.eu. (Hozzáférés: 2011. január 10.)
- ↑ a b c d e f g h i Uralkodók és dinasztiák: Kivonat az Encyclopædia Britannicából. A. Fodor Ágnes – Gergely István – Nádori Attila – Sótyné Mercs Erzsébet – Széky János. Budapest: Magyar Világ Kiadó. 2001. ISBN 963 9075 12 4 , 526. oldal
- ↑ Herczegh 45. o.
- ↑ a b Herczegh 46. o.
- ↑ a b c d e f g Bokor József (szerk.). Ottokár, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X
- ↑ a b c d e f A morvamezei ütközet - 1278. augusztus 26. (magyar nyelven). Honvédelem.hu. [2011. október 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. november 9.)
Források
- ↑ Herczegh: Herczegh Géza: Magyarország külpolitikája 896–1919. Budapest: Kossuth. 1987. ISBN 963 09 3065 X
Kapcsolódó szócikkek
| Előző uralkodó: I. Vencel |
| Következő uralkodó: II. Vencel |
| Előző uralkodó: III. Ulrich |
| Következő uralkodó: Rudolf |
| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Sablon:Cseh királyok
| ||
|---|---|---|
I. Bořivoj · I. Spytihněv · I. Vratiszláv · I. Szent Vencel · I. Kegyetlen Boleszláv · II. Jámbor Boleszláv · III. Vak Boleszláv · Vladivoj · Jaromír · Ulrik · I. Břetislav · II. Spytihněv · II. Vratiszláv · I. Brünni Konrád · II. Břetislav · II. Bořivoj · Szvatopluk · I. Ulászló · I. Szobeszláv · II. Ulászló · Frigyes · II. Szobeszláv · II. Konrád Ottó · II. Vencel · I. Ottokár · Henrik Břetislav · III. Ulászló Henrik · I. Vencel · II. Nagy Ottokár · II. Vencel · III. Vencel |   | |
I. Albert · I. Utószülött László | ||
I. Corvin Mátyás | ||
Középkorportál
Csehország-portál
