Ócsag Imre

Ócsag Imre
Született1920. április 10.
Nagyszokoly
Elhunyt1996. augusztus 1. (76 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásamezőgazdasági mérnök,
címzetes egyetemi tanár,
állattenyésztési szakíró
Sablon • Wikidata • Segítség

Ócsag Imre (Nagyszokoly, 1920. április 10. – Budapest, 1996. augusztus 1.) mezőgazdasági mérnök, címzetes egyetemi tanár, állattenyésztési szakíró.

Élete

A tolnatamási félvér ló kialakulásáról írta mezőgazdaság-tudományi értekezését. Kutatásokat végzett a ló takarmányozásával és annak élettani folyamatainak vizsgálatával kapcsolatban. Foglalkozott a tolnatamási és a mezőhegyesi magyar félvér és a muraközi fajta tenyésztésével, a tengelici kisló előállításával, valamint a nóniusz fajta sportra való alkalmasságával illetve a ló mozgásának tanulmányozásával. Pályáját a mezőhegyesi ménesbirtokon kezdte mint gyakornok, majd 1949-től az Állattenyésztési Kutatóintézet lótenyésztési osztályán dolgozott, később pedig ennek az osztálynak lett a vezetője 1984-ig. Oktatta a lótenyésztést 1957-től a gödöllői, 1980-tól a debreceni agráregyetemen, magyar állattenyésztők generációit készítette fel szakmailag. Ő szervezte meg a gyermeklovagoltatást is. Szakírói munkásságát több ló- és ebtenyészeti szakkönyv is fémjelezi.

Munkái

  • A puli (Mezőgazdasági Kiadó, 1962)
  • A nóniusz (Mezőgazd. Kvk., 1984)
  • A kisbéri félvér (Mezőgazdasági Kiadó, 1989)
  • Csikónevelés (Halász Bélával közösen, 1955)
  • Magyar lovas könyv (Több társszerzővel együtt, 1988)
  • Magyar kutyafajták (Sárkány Pállal közösen, Corvina; Mezőgazdasági Kiadó, 1987)
  • A legifjabb lovas tömegsportjának kialakítása (Társszerző, 1989)
  • Kis magyar lovaskönyv (KO-LIBRI Kvk., 1990)
  • A gazdasági ló (GAZDA Kistermelői Lap- és Kvk., 1995)

Források

  • https://web.archive.org/web/20120517000937/http://www.lovasszovetseg.hu/fajlok/portrek.pdf
  • Az Állattenyésztési Kutatóintézet (Budapest–Herceghalom–Gödöllő) tevékenysége és kutatói
Nemzetközi katalógusok